Uzsorabérletből segítői szerepbe – Edit története

A lakhatási válság rendszerszintű, de azt, hogy mit tesz egy emberrel, egyéni szinten tudjuk megmutatni. Emiatt indítottuk el Példakép sorozatunkat az Adó 1% kampányunk részeként, hogy olyan emberek történeteit mutassuk be, akik ennek a hiányos ellátórendszernek az áldozatai, de mégis találnak erőt nemcsak arra, hogy a hajléktalanságból kilépjenek, de arra is, hogy ezen az úton másoknak is segítsenek, vagy erőt adjanak. A sorozat gyönyörű portréit Chripkó Lili készítette. Varga Jánosné Edit, mint olyan sokan, állami gondozásban nőtt fel, és az, hogy sosem volt kihez fordulnia segítségért, kulcsszerepet játszott abban, hogy hajléktalanná vált. 

Az, hogy ki szorul a társadalom peremére, és ki lesz hajléktalan vagy otthontalan, nem véletlen. Az Utcáról Lakásba! Egyesület bérlője, Edit sok emberpróbáló küzdelem után veszítette el a lakhatását és a lábát is. Elképesztő kitartással küzdött, és ma már eszével és élettapasztalatával családjának és másoknak is tud segíteni – mivel ő maga kapott egy esélyt a sorsa rendezésére. Edit története, amit nagy bátorsággal vállalt fel már az Utak az Erdőben című kötetben is, azt mutatja meg, hogy nem csak az egyén, de a társadalom is mennyire sokat veszít, ha ilyen képességű embereknek sem tud a szociális ellátórendszer segítséget nyújtani.

Edit az ország egyik legszegényebb területéről, Kelet-Magyarországról származik, Berettyóújfalun született, de nem köti oda semmi. Már egyéves korától állami gondozásban nevelkedett. Erről az időszakról nehéz emlékei vannak, a gyermekotthonban sok bántást kellett átélnie, de a korán kifejeződő igazságérzete miatt másokat is gyakran megvédett, ha őket bántották. Így mind a gyerekek, mind a nevelők körében megvoltak a küzdelmei, nem szeretett a gyermekotthonban lenni. Tizenhat évesen házasságkötéssel lett nagykorú, így a gyermekvédelembe nem volt számára visszaút. Ő is azt gondolta: bármilyen családban jobb lesz majd. Így azonban az iskolái befejezéséről szó sem volt már, mivel szintén gyerek férjének családja rögtön dolgozni küldte, és minden pénzt haza kellett adnia. Papírgyárban dolgozott már tizenhét éves kora előtt. Közel másfél évtizedet dolgozott le a gyárban és életében először tapasztalta meg, hogy milyen egy támogató közegben működni. 

Eközben azonban minden keresetét haza kellett adnia, nem tudott semmit sem félretenni. Első gyermeke megszületése után férje bántalmazta, majd többévnyi konfliktus után a család utcára tette, így egyedül maradt a fiával. Nem volt hová fordulnia, és hamar újraházasodott, majd a második férje családjához költözött. Edithez hasonlóan az anyagi kiszolgáltatottságban élő nők közül sokan élettársi, házastársi kapcsolatok révén tudják csak elkerülni a hajléktalanná válást, és ez kiszolgáltatja őket a bántalmazó partnereknek. Editet a második férje és annak családja is súlyosan bántalmazta, és ezt sok éven át tűrte azért, hogy ne kelljen a gyerekektől elszakadnia. 

Ekkorra súlyos betegsége alakult ki, amelynek nyomán hónapokat töltött kórházban: egy elfertőződött rovarcsípés nyomán nem tudták kikezelni fertőzéseit, és a kivizsgálások során immunbetegséget és trombofíliát állapítottak meg nála. Mindkét lába súlyosan elfekélyesedett, és évek alatt összesen több hónapot töltött a kórházakban. Az elhúzódó kórházi kezelések miatt kisebb gyermekei gyámságát az anyósa kapta meg, az első házasságából való nagyfia pedig intézetbe került. Ez volt a legfájóbb. A kórházakból már nem ment így vissza a családhoz, hanem a hajléktalanellátásba került harmincévesen, háromgyermekes édesanyaként. A kálváriája tovább folytatódott, mikor betegségei következtében 2011-ben amputálni kellett az egyik lábát, így kerekesszékesként még nehezebben talált magának helyet a hajléktalanellátásban is. Pszichiátriára is került, ahol erős gyógyszereket, kedélyjavítót és fájdalomcsillapítót kapott, és évekig tartott, amíg le tudta tenni ezeket a szereket: ebben párjával, Sanyival tudták egymást támogatni. 

Edit ma már ötvenéves elmúlt. Több mint egy évtizeden át forgott a hajléktalanellátás különböző intézményeiben, de kiutat sehol sem talált. A nagyfiával a kapcsolata mindvégig szoros volt, és a két kisebb gyermekét is kereste, akik az anyósánál nevelkedtek. A mai napig is tartják a kapcsolatot, erejéhez mérten és azon is túl ragaszkodik hozzájuk. 

Párjával, Sanyival a Baptista Szeretetszolgálat szállóján ismerkedtek meg. Az elmúlt több mint másfél évtizedben szoros kapcsolatuk azóta megbonthatatlannak bizonyult. Munkásszállón, utcán, hajléktalanszállón is éltek, miután összekerültek: az volt a fő szempont, hogy együtt maradhassanak. Sanyi ápolta Editet az amputáció és a kórházi kezelések nyomán, és a mai napig, ha szükség van rá. Edit pedig Sanyit támogatja: cukorbetegsége karbantartásában, a háztartási feladatokban is biztos hátország a számára.

Sanyi szintén egész életében egyedül volt korábban. Az építőiparban, biztonsági őrként, és minden olyan területen dolgozott és dolgozik, ahol magára és az erejére kell számítania: mindig is két ember helyett tudott dolgozni, ennek is volt aztán köszönhető, hogy a szállókról albérletbe tudtak menni. Ez az albérlet azonban csakhamar uzsoraalbérletnek bizonyult: egyre rosszabb körülményekért egyre többet kellett fizetniük, miközben már egy melléképületben éltek, ahonnét Edit a kerekesszékével kijönni is alig tudott. 

Amikor az Utcáról Lakásba! Egyesület lakáspályázatán nyertek, Edit életében először költözhetett önálló otthonba, pedig negyvenéves is elmúlt már. Az első években az is öröm volt számára, hogy magára csukhatja az ajtót, azonban a sorsa jobbra fordulásában mára sok erőt talált: fia és unokája legfőbb támasza lett. A fiának és menyének nyújtott segítséggel sikerült elkerülniük, hogy hozzá és a fiához hasonlóan az unokái is állami gondozásba kerüljenek. Ő nyújtotta be a fiataloknak a lakáspályázatot, és segítette őket az ügyintézésben: ha már gyerekként nem nevelhette, akkor felnőttként ragadta meg az alkalmat, hogy nála jobban induljanak az életben. De másoknak is tud segíteni. Elképesztő története megosztásával az Utcáról Lakásba! Egyesület közösségének fontos tagja, aki sokat tesz a hajléktalan emberek nehéz, és rendszerszintű hibákkal súlyosbított életének megértéséért.

Edit története jól mutatja, hogy még azoknak is kell a támogatás, akikben annyi erő és akarat rejlik, mint benne! Méltó lakhatás és intenzív szociális munka biztosításával ügyfeleink valóban új életet tudnak kezdeni. Ahhoz hogy még több Edithez hasonló embernek tudjunk segíteni, szükségünk van a támogatásodra! Ajánld fel nekünk adód 1%-át, és mesélj a munkánkról ismerőseidnek is!