Mindent elveszített, ma ő segít másoknak – Márta története

A lakhatási válság ellenére sokan még mindig úgy gondolnak a hajléktalanságra, mint egy-egy rossz döntés következményére, pedig a valóság ennél jóval összetettebb és sokszor jóval a felnőtté válás előtt kezdődik. Magyarországon mintegy 23 ezer fiatal él állami gondozásban, akiknek 18 éves koruk után nincs hova hazamenniük, nincs mögöttük családi biztonsági háló és gyakran azok az alapvető minták is hiányoznak, amelyek segítenének eligazodni a felnőtt életben. Ilyen helyzetből egy váratlan tragédia vagy egy bizonytalan lakhatási körülmény könnyen vezethet oda, hogy valaki elveszíti az otthonát. Márta története is ebben a kiszolgáltatott helyzetben gyökerezik, de az életében történt tragédiák ellenére ma sorstárs mentorként ő segít másoknak, és nem is akárhogy: irigylésre méltó derűvel és életkedvvel. Adó 1%-os kampányunk példaértékű történeteinek bemutatásához a portrékat Chripkó Lili készítette.

Márta számára gyerekkorában nem adatott meg számára az a biztonság, amelyre minden gyereknek szüksége lenne. Édesanyja súlyosan bántalmazta, ezért végül állami gondozásba került. Felnőtté válása után úgy tűnt, hogy rátalál valamire, ami kapaszkodót adhat. Megismerkedett egy férfival, akivel mély, szeretettel teli kapcsolat alakult ki közöttük. Márta számára ez nemcsak egy párkapcsolat volt, hanem az első valódi élmény arról, milyen az, amikor valaki elfogadja, támogatja, és biztonságot ad neki. 

Ez a biztonság azonban egyik napról a másikra szertefoszlott. A párja álmában, teljesen váratlanul elhunyt.

A veszteség nemcsak a gyászt hozta magával, hanem egy mély, nehezen oldódó bűntudatot is. Márta sokáig saját magát okolta a történtekért, újra és újra végiggondolva, mi lett volna, ha másképp alakul az az éjszaka. Mi van, ha nem alszik el? Ha észrevesz valamit? Ha időben segítséget hív? Ezek a kérdések hónapokon keresztül kísértették, és nem hagyták, hogy megnyugodjon.

Annyira bezárkózott, hogy fél éven keresztül szinte ki sem lépett a lakásból, munkáját képtelen volt folytatni. A külvilág megszűnt számára, és minden energiáját a veszteség feldolgozása kötötte le.

Végül lassan, apró lépésekben mégis elkezdett visszatérni az életbe. Újra munkát vállalt, és ezzel együtt fokozatosan megnyílt a világ felé is. Ekkor ismerte meg Andrást, aki egészen más módon volt jelen az életében, mint bárki korábban. Nem akarta sürgetni, nem akarta „megjavítani” őt, egyszerűen csak türelmesen mellette állt, és minden lehetséges módon támogatta abban, hogy újraépítse önmagát.

Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, és Márta egy idő után úgy döntött, hogy odaköltözik Andráshoz. Ekkor szembesült azzal, hogy a közös életük nem egy hagyományos lakásban kezdődik majd: András ugyanis egy erdei kunyhóban élt.

A kunyhó első ránézésre nem volt rossz állapotban, de a mindennapi élet szempontjából rengeteg nehézséget jelentett. Nem volt benne folyóvíz vagy szennyvízelvezetés, a fűtés télen rendkívül költséges volt, és a vizet is egy több kilométerre lévő közkútról kellett hordaniuk. Ez nemcsak fizikailag volt megterhelő, hanem folyamatos szervezést és alkalmazkodást is igényelt.

Márta és András mégis itt kezdték el közös életüket. Mindketten dolgoztak, próbáltak előre jutni, de a kunyhó fenntartása szinte minden bevételüket felemésztette. A tűzifa, az utazás, az alapvető szükségletek biztosítása olyan mértékű kiadást jelentett, hogy hiába volt rendszeres jövedelmük, nem tudtak elegendő pénzt félretenni egy albérlethez szükséges kaucióra és bérleti díjra.

Ez az állapot nem átmeneti volt, hanem hosszú éveken át tartott. Végül tizenhárom évet éltek az erdőben, folyamatos bizonytalanságban, mindvégig egymásra támaszkodva.

A fordulat három évvel ezelőtt érkezett el, amikor kapcsolatba kerültek az Utcáról Lakásba! Egyesülettel. Támogatásunkkal lehetőségük nyílt szociális bérlakásba költözni Elsőként Lakhatást szemléletű Kunyhóból Lakásba programunkban, ami gyökeresen megváltoztatta a mindennapjaikat. Egy olyan otthonba kerültek, ahol van folyóvíz, ahol nem kell órákat tölteni vízhordással, és ahol a fűtés nem a túlélés kérdése.

Ez nemcsak fizikai értelemben jelentett változást, hanem lelki szinten is. A stabil lakhatás biztonságot adott és lehetőséget arra, hogy ne csak a túlélésre, hanem a jövőre is tudjanak figyelni.

Márta ma már nemcsak saját életét építi, hanem másokét is segíti. Az ULE sorstárs mentoraként olyan embereket támogat a mindennapokban, akik hasonló helyzetből próbálnak kilábalni. Pontosan tudja, milyen érzés, amikor valaki egyedül marad a problémáival, és azt is, hogy milyen sokat jelent, ha valaki ott van mellette és segít eligazodni a nehézségek között.

Bár az életében számtalan ponton lett volna oka feladni, ő mégis újra és újra talpra állt. Márta egy életvidám, jókedvű, segítőkész és talpraesett nő, akinek az otthona tele van szeretettel és odafigyeléssel. Az ő története nem arról szól, hogy a nehézségek egyszercsak megszűnnek, hanem arról, hogy megfelelő támogatással és emberi kapcsolatokkal a legnehezebb helyzetekből is lehet kiutat találni.

Márta története jól mutatja, hogy a lakhatási válságban még azoknak is szüksége lehet támogatásra, akikben annyi életerő, pozitivitás és kitartás van, mint Mártában. Méltó lakhatás és szociális munka biztosításával valódi változást tudunk elérni, ügyfeleink új életet tudnak kezdeni. Ahhoz, hogy még több, hozzá hasonló embernek segíteni tudjunk, szükségünk van a támogatásodra! Nagyon köszönjük, ha nekünk ajánlod fel adód 1%-át, és mesélsz rólunk ismerőseidnek is!