A lakásügynökség fejlesztése 2023 augusztusától a Közös Értékeink Program támogatásával valósul meg. A program fókuszában a 2016-ban elindult Lakhatást Most! Lakásügynökségünk megerősítése, adminisztratív fejlesztése, és a szakszervezeti együttműködés intézményesítése áll, hogy az eddiginél több, a lakhatási szegénységtől érintett ember és család találhasson új otthonra.
 

A kezdeményezés elsősorban azokat a fővárosi, alacsony, de biztos jövedelemmel rendelkező, kulcs ágazatokban dolgozó szakszervezeti tagokat célozza, akik nem rendelkeznek ingatlantulajdonnal, illetve a hajléktalan helyzetből kilépők számára is segítséget nyújt.

További részletek: https://kozosertekeink.hu/tamogatott/621

Az Utcáról Lakásba! Egyesület által üzemeltetett nonprofit bérleménykezelő társadalmi vállalkozást, a Lakhatást Most! Lakásügynökséget azért hoztuk létre, hogy minél több embernek legyen biztonságos és megfizethető lakhatása – olyanoknak is, akiknek a piaci lakásbérlés nehezen vagy egyáltalán nem lenne megfizethető. Ebben a konstrukcióban elsősorban magántulajdonú lakásokat hasznosítunk olyan módon, hogy az mind a tulajdonosnak, mind a bérlőnek megnyugtató és biztonságos megoldást nyújtson hosszú távon és kiszámíthatóan – figyelembe véve mindkét fél egyedi igényeit és lehetőségeit. A lakástulajdonosok a Lakhatást Most! Szociális Lakásügynökségen keresztül adhatják ki üresen álló lakásukat a piaci ár alatti összegért. Cserébe mi vállaljuk a bérlő kiválasztását, a szerződéskötést, az adminisztratív ügyintézést, egyedi megállapodás szerint a lakások kisebb volumenű felújítását és karbantartását. Egyesületünk a legtöbb esetben egy használati szerződést köt a tulajdonossal, amely alapján bérbe adja a magántulajdonban lévő ingatlant. Ezáltal a bérlő közvetlenül az egyesülettel tartja a kapcsolatot. Az albérlők így nemcsak biztonságosan, de a piaci árnál kedvezőbb feltételek mellett lakhatnak.

A bérlők egyik része kifejezetten sérülékeny: sokan hosszabb ideje intézményben (pl. Családok Átmeneti Otthonában, munkásszállón), vagy valamilyen egyéb – szintén csupán átmeneti, szívességi és több szempontból nem megfelelő – lakáskörülmények között éltek korábban. Őket a megfizethető lakhatás mellett intenzív szociális munkával is segítjük – már a beköltözést megelőző időszakban is és azután a bentlakás teljes futamideje alatt. Lakásügynökségi bérlőink egy része szociális ágazatban dolgozik. Együttműködő partnereink jelenleg a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. Számukra a piacinál alacsonyabb lakbérszint és a lakhatás biztonsága óriási segítség, amely nélkül sokan kényszerülnének pályaelhagyásra. 

Kíváncsi vagy, hogyan néz ki a lakásügynökségi lakáskiadás menete a gyakorlatban?

Konkrét kérdéseid vannak?

Íme az együttműködés egyes lépései és az azokhoz kapcsolódó leggyakrabban felmerülő kérdések:

Üresen álló lakásod van, és érdeklődsz a Lakhatást Most! Lakásügynökség tevékenysége iránt, de még bizonytalan vagy, és nem is igazán tudod, hogyan kezdj bele. 

Írj nekünk az info@utcarollakasba.hu email-címre, és lehetőség szerint öt munkanapon belül felvesszük veled telefonon a kapcsolatot. Írásban és/vagy telefonon megbeszéljük veled a szóban forgó lakás paramétereit, és ha továbbra is kölcsönös az érdeklődés, időpontot egyeztetünk a lakás közös megtekintésére. E-mailben elküldjük neked megtekintésre a jogi szakértő szoros közreműködésével összeállított szerződésmintáinkat a hozzájuk kapcsolódó mellékletekkel.

Miért pont én segítsek olyanoknak, akik nem tudják megfizetni a piaci árú albérletet? 

  • Az elmúlt években a lakásárak és az albérletárak meredeken emelkedtek, míg a szociális bérlakások száma csökkent. Magyarországon a lakásszegénység 3 millió embert érint. Nagyon sokan nehezen fizetik a lakhatásuk költségeit vagy méltatlan életkörülmények között élnek, például fűtetlen vagy túlzsúfolt lakásban. Ezekre a rendszerszintű problémákra az állam nem nyújt megoldást, mert Magyarországon nem létezik átfogó lakáspolitika. Lakásügynökségi bérlakásrendszerünk egyrészt segít megoldást találni sok ember problémájára, másrészt követendő modellként szolgál az önkormányzatok és az állami szereplők számára.

Miért “utcáról lakásba”? Hajléktalan embereknek kerestek lakásokat?

  • A lakásügynökség bérlői olyan rászoruló emberek, olyan alacsony keresetű emberek és családok, akik például a közszférában dolgoznak – szociális munkások, bölcsődei alkalmazottak –, és keresetükből nem tudnának piaci áron lakást bérelni. Ügyfeleink egy része a hajléktalanságot is megélte, míg mások családok átmeneti otthonából érkeztek, vannak közöttük gyerekes családok, nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok is. Éppen ezért a lakásügynökség működtetésekor figyelünk arra, hogy a különböző fizetési csoportok különböző igényeit egyedileg tudjuk kielégíteni.

Miért éri meg kiadnom a lakásomat a piaci ár alatt?

  • Ha éppen nincs használatban a lakásod, és nem tudsz vele foglalkozni, akkor a lakásügynökség segít a kiadással járó teljes körű ügyintézésben. Ha nem tudod felújítani, egyesületünk esetenként tud segítséget nyújtani a felújításban és a bútorozásban, emellett garanciát vállal a lakás állapotáért és a lakbér havi fizetéséért. Sok bérbeadónknak azért éri meg mindez, mert külföldön élnek és nem tudnak a lakáskiadással foglalkozni, vagy azért, mert nincs meg a kezdőtőkéjük a lakás minimális felújításához sem. Mások azért csatlakoznak a programhoz, mert megéri nekik lemondani az extra profitról, ha nem kell bajlódniuk a lakáskiadással, és mert ezzel segíthetnek másokon, akik nehéz körülmények között élnek. 

Milyen adófizetési kötelezettségem van a NAV felé a lakáskiadás után? Milyen adminisztratív kötelezettségeim vannak ezzel kapcsolatban? 

  • A természetes személy lakáskiadása a jelenlegi magyarországi törvények szerint – néhány kivételtől eltekintve – szja-köteles tevékenység. Ennek számfejtése és az adóelőleg megfizetése kifizetőként az egyesületünk feladata. Így az adóelőleg-bevallási kötelezettség az egyesületet terheli, de az éves szja-bevallást neked kell megtenned tulajdonosként. Az ehhez szükséges M30-as nyomtatványt eljuttatjuk neked. Az esetlegesen felmerülő személyi adókedvezményeket egyesületünkkel egyeztetned kell.   
Időpont-egyeztetés után kollégáink és megbízott műszaki szakértőink megtekintik a lakásodat, megtörténik a lakás műszaki állapotfelmérése és értékbecslése. 

Az alapos szakértői gázkészülék, vízvezeték-hálózati és elektromos hálózati állapotfelmérés után gáz-, víz- és villanyszerelőnk írásos szakvéleményt ad az ingatlan állapotáról, igény esetén javaslatot tesz a beköltözéshez elengedhetetlen, minimálisan szükséges javítási munkák elvégzésére.

Honnan tudjátok, mennyi a lakásom piaci bérleti díja?
  • Kollégáink a lakás összes paraméterét figyelembe véve határozzák meg lakásod ingatlanpiaci értékét, azon belül is a lakás piaci alapú bérleti díját. A te elképzeléseid és a mi kalkulációnk alapján igyekszünk megtalálni egy mindenki számára megfelelő díjszabást és fizetési konstrukciót.

 A személyes találkozó, a lakás közös megtekintése és a lakás műszaki felmérése után átgondolhatod, szeretnél-e velünk szerződést kötni. Mi, az Egyesület tagjai is leülünk közösen, és átbeszéljük az együttműködési lehetőségeket.

Milyen törvényi hátteret és garanciákat biztosítotok a lakástulajdonosoknak a tulajdonuk védelmében? Rendelkeztek-e saját költségvetéssel azokra az esetekre felkészülve, amikor a bérlő nem tud fizetni?

  • A lakások tulajdonjoga nem sérül, mivel az továbbra is a tulajdonosnál marad. A lakásügynökség a kiadásban segít. Egyesületünk garanciát vállal a bérleti díj fizetéséért. Így tulajdonosként biztos lehetsz benne, hogy a bérleti díj minden hónapban megérkezik a számládra.

 Megkezdődik a szerződéskötés a tulajdonossal, azaz veled, ha a személyes találkozó és a részletek átbeszélése után megszületik a közös döntés, te is és mi is szeretnénk, hogy a lakásod bekerüljön a Lakhatást Most! Lakásügynökség lakásállományába. 

Elindul a szerződés előkészítése. Közösen átbeszéljük a részleteket, amelyben egyszerre vesszük majd figyelembe a te kéréseidet, kérdéseidet, képviseljük a te érdekeidet és a leendő bérlő érdekeit. A végleges szerződés jogász kollégánk szoros együttműködésével történik. Egyedi kéréseidet figyelembe vesszük, és közös egyeztetés után ezek a pontok bekerülnek a szerződésbe. Részletes átadás-átvételi jegyzőkönyvet írunk, megtörténik a lakásban található ingóságok fotó- és/vagy videódokumentálása, a felelősségi körök előzetes és részletes meghatározása.

Miért ragaszkodtok a minimum két éves lakáskiadási időtartamhoz?

  • Az egyesületünk egyik alapgondolata, hogy a méltó lakhatás alapvető emberi jog, és ebbe beletartozik az is, hogy nem csupán átmeneti, de lehetőség szerint minél hosszabb lakhatási megoldást keresünk ügyfeleinknek. Ha a lakásod állapota miatt szükség van kisebb műszaki beavatkozásra, és nincs elegendő időd, energiád vagy épp tőkéd a munkálatokhoz, neked is előnyösebb, ha minél hosszabb távon törleszted kamatmentesen az általunk megelőlegezett összeget.

Mitől függ, hogy szociális vagy szolgálati lakásként pályáztatjátok meg, majd adjátok bérbe a lakásomat? 

  • Tulajdonosként a te szempontból itt az egyetlen különbség, hogy milyen nettó jövedelemért szeretnéd bérbe adni a lakást – illetve a másik irányból nézve, hogy a piacon elérhetőhöz képest mekkora bevételről vagy hajlandó lemondani. Ha elfogadod az átlagos piaci bérleti díj felét vagy annál kevesebbet, akkor a lakást tudjuk szociális módon hasznosítani, azaz alacsony jövedelmű, nehéz helyzetű embereket, családokat tudsz otthonhoz juttatni. Ha a bérleti díj a piaci árszint 50-75%-a közötti, a lakásodat a közszférában dolgozók szolgálati lakásaként tudjuk hasznosítani – így a lakásodba szociális vagy bölcsődei dolgozók költözhetnek. Ebben a programban a Szociális Ágazatban Dolgozók szakszervezetével (SZÁD) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszerveeztével (BDDSZ) működünk együtt. 

Mikor és hogyan lesz beköltözhető a lakásom? Milyen költségekkel kell nekem mint tulajdonosnak számolnom ezzel kapcsolatban? 

  • A lakhatóvá tételhez szükséges ráfordítások mértékétől függően megkezdődik a lakás felújítása. A szociális lakások esetében a  kisebb beavatkozásokat – pl. a tisztasági festést – az ULE saját költségre, általában önkéntesek bevonásával végzi el. Nagyobb beavatkozások esetén egyénileg tárgyalunk veled a lehetőségekről és vagy a saját műszakis kollégáink, vagy a már jól bejáratott szakembereink végzik el azokat. Közös  megbeszélés szerint az ULE előfinanszírozza a lakásfelújítás költségeinek egy részét, vagy egészét. Ezen után tűzzük ki a beköltözés reális időpontját. 

 Bérlőkiválasztás. Szerződéskötés a bérlővel, kulcsátadás, közművek átírása, lakcímbejelentés 

Egyesületünk belső szabályzata alapján pályázatot ír ki, és kiválasztja a beköltőző bérlő(ke)t.
Ha tulajdonosként ragaszkodsz hozzá, a te költségedre közjegyző által hitelesített kiköltözési nyilatkozatot íratunk alá a bérlővel. 

Végül megtörténik a kulcsátadás, a birtokbaadási jegyzőkönyvet, a részletes leltárt a bérlő aláírja, megtörténhet a bérlők beköltözése, valamint a lakcímbejelentés és a közművek átírása a bérlő nevére. Ezzel neked már nincs dolgod, csak az aláírásaidra van szükségünk, a többit mi intézzük.

Miért ajánlott átírni a közmű mérőórákat az én nevemről a bérlő nevére? 

  • A lakásod tulajdonjoga itt sem sérül. Viszont miután a mérőórák használati joga a bérlő nevére kerül, neked ezzel kapcsolatban semmilyen teendőd nincs, az esetleges fizetésmulasztásból adódó tartozások nem téged, hanem a bérlőt terhelik.

Egyesületünk a következő szolgáltatásokat és garanciákat nyújtja a tulajdonos számára:


– bérlőkiválasztás
– tulajdonosi és bérleti szerződés jogszerű előkészítése, adózási tájékoztatás és teljes körű adóadminisztráció
– szerződéskötés és folyamatos kapcsolattartás a bérlőkkel
– panaszkezelés, rendszeres befizetések monitorozása
– az ingatlan állapotának rendszeres ellenőrzése
– szükség esetén kapcsolattartás a közös képviselővel
– segítségnyújtás a közművek átírásának elindításához
– részletes leltár az ingatlanban található bútorokról és eszközökről, állagmegóvás
– átadás-átvételi jegyzőkönyv az ingatlanban található közműszolgáltató mérőkről és óraállásokról
– tulajdonosi kérésre közjegyzővel hitelesített kiköltözési nyilatkozat ügyintézése – a tulajdonos finanszírozásával
– részletes műszaki szakértői gázkészülék, vízvezeték-hálózati és elektromos hálózati állapotfelmérés
– szükség esetén egyedi ajánlat készítése a beköltözéshez szükséges gáz-, víz- és villanyszerelési munkák kivitelezésére vonatkozóan, melyek értékét használatidíj-csökkentő tényezőként is figyelembe tudjuk venni a szerződésben.


A szerződés szerinti használati díjat az átvétel utáni 30. naptól minden esetben fizetjük, akkor is, ha a lakás átmenetileg nem lakott.


Szociális célú bérbeadás esetén a bérlőkkel intenzív szociális munkát biztosítunk a lakóingatlanban, ami a bérbeadás kockázatait is segít megelőzni. A Lakásügynökség szociális bérlői rendszeres, stabil de alacsony jövedelmű emberek és családok, sokan jönnek pl. anyaotthonból, családok átmeneti otthonából. Számukra ez a fajta megfizethető lakhatás óriási segítség.


Szolgálati célú bérbeadás esetén is szükség esetén segítséget nyújtunk az adminisztratív ügyintézéshez, például a mérőórák átírásánál, de ez egy kevésbé sérülékeny célcsoport, így erre nem minden esetben van szükség. Ennél a célcsoportnál a bérlemény állapotának ellenőrzése évente történik.

 

Vedd fel velünk a kapcsolatot!