Juhász Imre

Juhász Imre vagyok. Faluban születtem és egyetemen végeztem, azóta tanárkét dolgozom Budapesten. Mint sok ember, én is tudom, milyen nehéz azoknak az embereknek a sorsa, akiknek nincs fedél a fejük felett. Szerencse, hogy vannak, akik tenni akarnak értük, és szerencse, hogy ezek az emberek rendszeresen megkeresnek engem is azért, hogy a legkevesebbet tegyem meg értük, illetve azokért, akikért dolgoznak. Mivel a saját lakás manapság kiváltságnak számít, sok pénzre van szükség ahhoz, hogy az egyesület nevének megfelelően valóban lakásba tudja költöztetni azokat, akinek erre semmi esélyük. Emiatt szeretném, ha ebben a kampányban össze tudnék gyűjteni 200 ezer forintot. Ha több lesz, én bizony azt sem bánom.

Ja és persze idén is futok. Kilométereket!


Táv: Trió félmaraton

Ha szeretnél hozzájárulni a fenti összeg összegyűjtéséhez, mindenképp írd be a “személyes üzenet” rovatba: Juhász Imre

Összegyűjteni kívánt összeg: 200.000 Ft