Iskolai bullying: segítség helyett a családok büntetése? Szociális munkával az iskolai bullying ellen

Az iskolai bántalmazás nagyon gyakori jelenség. De mi történik akkor, amikor a bullying miatt egy gyerek már nem tud iskolába menni? Amikor annyira fél, szorong és rosszul van, hogy a szülő sem tudja rávenni, hogy belépjen az iskola kapuján? A félelem miatti hiányzások akár évismétléshez is vezethetnek. Munkánk során mi is több olyan családdal dolgozunk, ahol az iskolai bántalmazás komoly nehézségeket okoz és a segítséghez vezető út sokszor nagyon nehéz vagy nem létezik. Szociális munkás kollégáink ezekben a helyzetekben is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a lakhatási programjainkban élő gyermekeket az őket érő bullying ne akadályozza az iskolába járásban. Megfelelő segítség helyett ugyanis a rendszer sokszor a családokat bünteti, ezért a magukra maradt családok és a gyermekek életében ez a segítség felbecsülhetetlen. Köszönjük, ha rendszeres támogatóként te is támogatod hiánypótló munkánkat!

Amikor segítség helyett a család kerül bajba

A menekült programunkban élő családok esetében több olyan esettel találkoztunk, amikor az iskolai bullying miatt a gyermekek már annyira rosszul vannak lelkileg, hogy szüleik is küzdenek azzal, hogy gyermekeik bejárjanak az iskolába. Ezekben az esetekben a gyermekeknek segítségre lenne szüksége, de nagyon nehéz pszichológiai támogatást szerezni számukra, és szomorú tapasztalatunk, hogy segítségnyújtás helyett az iskola intézkedései a hiányzások miatt a családokat büntetik, vagy még nehezebb helyzetbe hozzák.

Ilyen például, hogy az iskola nem vesz tudomást a bullyingról vagy eszköztelen a kezelésében: nincs elérhető iskolapszichológus, a tanárok leterheltek és nincs tudásuk a probléma kezeléséről. A hiányzások miatt pedig jelzést tesznek. Mivel a családsegítőnél szintén nincs érdemi válasz a gyermekek és szülők eredeti problémájára, ezért segítségnyújtás helyett védelembe veszik a gyerekeket. A hatósági intézkedés nagyon megrémíti a szülőket, miközben továbbra is segítség nélkül maradnak, a gyermekek pedig továbbra sem lesznek jól, és emiatt kikerülnek a kortárs közegükből, lemaradnak a tanulmányaiban. Nem ritka, hogy a menekült gyerekek emiatt ismételnek évet.

Mi ilyenkor a “megoldás?

Ha idáig fajul egy helyzet, a “megoldás” már nagyjából csak az iskolaváltás marad, de a gyerekek számára ez sem megnyugtató: a rossz tapasztalat miatt félnek, hogy az új helyen ugyanaz vár rájuk, mint amit korábban megéltek. Az iskolaváltást nehezíti ráadásul, hogy a gyerekek jellemzően a körzetes iskolákba járnak, tehát más iskola nem köteles átvenni őket. Szociális munkásainknak rengeteg utánajárásba telik találni egy olyan iskolát, ahol van hely, nyitottak, befogadóak, ami megközelíthető a lakóhelyüktől és ahova biztonsággal át lehet vinni egy rossz tapasztalatokkal rendelkező gyereket.

Azonban a családoknak továbbra is nagyon nehéz, hogy ebben a helyzetben a szülők és a gyerekek is stigmatizálva vannak, a büntető intézkedések vagy a segítségnyújtás hiánya azt az üzenetet hordozza, hogy a szülők nem “jó” szülők, nem törődnek a gyerekeikkel, a gyerekekben pedig megmarad az az érzés, hogy velük van valami baj.

Mitől különösen nehéz ez a helyzet? 

• Az egyik legnagyobb nehézség, hogy az ellátórendszer gyakran nehezen kezeli az ilyen helyzeteket, eszköztelen, teljesen kapacitáshiányos módon működik, az egyes szereplők pedig egyedül nem elegek a probléma megoldásához.
  
• A szülők védeni szeretnék a gyereküket, nagyon féltik őket a további rossz tapasztalatoktól és bántástól, és nem ismerik a magyarországi intézményrendszert és a vonatkozó szabályokat. A szülők információhiánya és a féltés nemtörődömségnek tűnhet az iskolaigazgató és a családsegítő számára, akik csak 1-1 alkalommal találkoznak a szülőkkel, így a szemükben nagyon hamar előítéletek alakulnak ki a róluk.
  
• Az alacsony jövedelmű szülőknek nagyon nehéz tartani a lépést a tehetősebb családokkal. A felszerelés beszerzése, a sportfoglalkozások, a közösségi eseményeken (mozi, színház…) és táborokban való részvétel extra költségei nagyon megterhelőek és sokszor vállalhatatlan kiadások a családoknak. Az ilyen programokból való kimaradás azonban ismét azt eredményezheti, hogy a gyerek újfent nem tudnak kapcsolódni az új közösséghez és kinézik őket az osztályból.

• Sok családban, akikkel dolgozunk, a gyerekeket egyedül nevelik. Míg a gyermekek után járó családi pótlék gyakorlatilag nem tesz különbséget az egyedülálló és párkapcsolatban élő szülők között, addig egyedülálló anyaként a beiskolázási és az év során felmerülő költségek ugyanolyan magasak, mint ott, ahol két fizetésből gazdálkodják ki ezeket. Az egyedülálló szülőknek egyszerre kellene nagyon jól fizető állást találni, de egyben olyat, ami mellett meg tudják oldani a gyerekek óvodába/iskolába kísérését reggel és délután. Ez az alacsonyabb végzettséggel rendelkező szülőknél nagyon nehezen kivitelezhető, és gyakran nem elérhető számukra más segítség (pl. nagyszülők) a gyerekfelügyeletben.

Mi segíthet ilyenkor?

Mint a legtöbb helyzetben, sokat segít azoknak a szereplőknek a megtalálása, akik szeretnének segíteni, és a gyerekek érdekét helyezik előtérbe. Ez lehet egy pedagógus, egy családsegítő, egy pszichológus, vagy bárki, akivel a szocmunkás és a család együtt dolgozhat. Óriási szerepe van például azoknak az iskoláknak és az igazgatóknak, tanároknak, akik átlátják ezeket a helyzeteket, és nyitottan, jóindulattal fordulnak a családokhoz. Szociális munkásaink mindent megtesznek, hogy megtalálják ezeket a szereplőket, hogy egy olyan együttműködés indulhasson a szereplők között, ami végre mindenki számára valódi megoldást jelenthet. Szerencsére többször visszaigazolódott, hogy ilyen helyzetben a suli hozzáállása és a tanárok pedagógiai készségei hatalmas fordulatot hozhatnak a gyerekek életében.

Az, hogy a gyerekek anyagi okok miatt maradnak ki meghatározó élményekből, hozzátesz ahhoz is, hogy hogyan érzik magukat az iskolában, milyen az önértékelésük és milyenek a társas kapcsolataik. Szerencsére találkozunk jó példákkal, ahol az iskola érzékenyen kezeli ezeket a helyzeteket vagy valamilyen intézményi támogatással meg tudják oldani, hogy azok a gyerekek is részesüljenek az extra költségekkel járó programokban, akik egyébként nem tehetnék meg. Sajnos azonban sokszor pont az ellenkezője történik. Ilyen helyzetekben rengeteget számít a tanárok megközelítése, az iskola gyakorlata és más szülők hozzáállása (képesek-e empatizálni a szülőtársaikkal vagy épp ellenkezőleg, otthon a gyermekük előtt tárgyalják-e ki elítélően ezeket a kérdéseket). 

Minden szülő a lehető legjobbat szeretné a gyerekének, és megszakad a szívük, ha nem adhatják meg gyermekeiknek azokat a dolgokat, amik másoknak teljesen magától értetődőek. Nagyon fontos lenne ezért, hogy ne a szülő szégyene legyen, ha olyan strukturális nehézségek között kell élnie, ahol a napi 8-10 óra megerőltető fizikai munka sem elég a gyermekek alapvető iskolai szükségleteinek fedezésére.

3 történet, ami megmutatja a szociális munkánk erejét az iskolai bullying esetében is

Az egyik családunkban a szülők – a családban élő idősebb gyermekek rossz tapasztalatai miatt – gyermeküket az ukrajnai távoktatásba szerették volna beíratni. Szociális munkásunknak azonban nagyon sok beszélgetés árán sikerült elérnie, hogy a család mégis megpróbálja a körzetes iskolát. A család egy támogató és befogadó közegbe került, gyermekük imád iskolába járni, barátokat szerzett, és szuper eredménnyel, több elismeréssel zárta az első tanévét. Ezen felbuzdulva pedig a tágabb család is reményt kapott, hogy jó is lehet az iskola, és jövőre a családból más gyermek is ebben az iskolában kezd majd tanulni.

Egy másik család gyermeke kb. másfél évet hagyott ki az iskolából bullying miatt. Nagyon korlátozottan tudott pszichológiai segítséghez jutni, és mivel a körzetes iskolában érte a bullying, nagyon nehéz volt olyan iskolát találni, ahova ennyi kihagyás után felvették volna. A gyermekek védelem alá kerültek, a családi pótlékot megvonták a családtól, a szülő pedig folyamatosan azt érezte, hogy ő csinál rosszul valamit, miközben próbált minden tőle telhetőt a gyermekeiért. Végül sikerült találnunk egy olyan iskolát, ahol elfogadással voltak a gyerek felé. Ilyen esetben az is hatalmas teljesítmény a gyerekektől, ha végig tudnak csinálni egy tanévet, és mi nagyon büszkék vagyunk erre! 

A programunkban élő egyik fiatal az általános iskolából egy szakképző iskolába szeretett volna továbbmenni, mert egy rokonától jókat hallott az iskoláról. Az iskola fel is vette a fiút, ahol tényleg nagyon támogató mindenki – az iskola emberséges hozzáállása pedig példaértékű. A fiúnak már a beiratkozáskor az volt a vágya, hogy úgy járhasson iskolába, hogy mellette dolgozik. Szociális munkáns kollégánk elmondta neki, hogy ehhez még nem elég idős, és egyébként is fontos, hogy nappali tagozaton járja végig az iskolát, utána pedig még bőven lesz ideje dolgozni. A fiú kicsit csalódottan elkezdte az iskolát, ami ráadásul nagyon messze van a lakóhelyétől, ezért minden reggel hajnalban kel, hogy beérjen kezdésre. Az év az egész család számára nagyon nehéz éve volt, és a fiúnak egészségügyi problémái is voltak. Mégis megcsinálta az első évet! Szuper elismeréseket kapott a szakmai tárgyaiból, büszkén mutatta a munkáját szociális munkásának, és mesélte, hogy milyen dicséreteket kapott. Az év végén azt mondta, hogy nagyon örül, hogy így csinálta a sulit, és bár nagyon várja, hogy a nyáron dolgozzon és pénzt keressen, rájött, hogy tényleg fontosnak érzi, hogy folytassa nappali tagozaton a tanulmányait.

A szociális munka sokszor ezeknek a szálaknak az összekapcsolásáról szól: megtalálni a megfelelő embereket, lehetőségeket és megoldásokat, és addig menni a családdal, amíg ezekből valódi kapaszkodó nem lesz.

Legyél most te is rendszeres támogatónk, hogy egész évben kiemelt figyelemmel tudjuk támogatni a programjainkban élő családok gyermekeit?