Különleges támogatói eseményen veszünk részt: Swimathon 2017

Idén másodszorra kerül megrendezésre a Swimathon nevű fundraising kampánnyal egybekötött sportesemény. 7 részt vevő közösség, civil szervezet számára gyűjtenek és úsznak bátor vállalkozók, az “úszónagykövetek” 2017. június 18.-án. Előtte, június 17.-ig zajlik maga a kampány, ahol Egyesületünk az innovatív társadalmi befektetés által szociális lakhatást biztosító Mobilház projektre gyűjt.

Bővebben a Swimathonról

 

A Lakásügynökség – mobilház program a Swimathonon 2017

Azért tartjuk fontosnak elindítani mobilház programunkat, mert minden egyes lakrész, amibe korábban utcán élők költözhetnek, számít. Hatásunkat az így lakhatási lehetőséget kapók, a velünk kapcsolatba kerülő és szerződő vállalkozó-befektetők számában és visszajelzéseiben, illetve a szemléletformáló célú kezdeményezésről szóló sajtómegjelenésekben fogjuk mérni.
A Swimathontól 2 millió Ft támogatást remélünk. A gyűjtött támogatást 2017-ben mindenekelőtt telekvásárlásra szeretnénk fordítani. A telek ára több közadakozásból, és nagyobb magánadományokból áll össze, tehát a Swimathonon egy részére gyűjtünk.

 

Ismerd meg úszóinkat, nagyon ígéretes a csapat! Hozzájárulásod segít elérni a kitűzött céljaikat és ezzel támogatod az ügyünket.
https://2017.swimathon.hu/lakasugynokseg-mobilhaz-program/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük