Fővárosi Lakásügynökség - partnereink

(Please see the English version below.)

 

2021 februárjában elkészült az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) lakhatási célú célkitűzéseit kifejtő Budapesti Lakáskoncepció I. üteme. A koncepció alapvetően a lakhatási lehetőségek bővítését célzó lakásügynökségi modellre és a korlátozott tulajdonú lakhatási megoldásokra fókuszál.  A munka II. üteme már az intézkedések előkészítésére koncentrál. 

A Városkutatás Kft., az Utcáról Lakásba Egyesület!, valamint a Fővárosi Önkormányzat munkatársai és projektmegbízottjai fél éven át dolgoztak a European Social Catalyst Fund (ESCF) támogatásával, hogy kidolgozzák a Fővárosi Lakásügynökség indításának cselekvési tervét. A javaslatokat a Fővárosi Közgyűlés még nem tárgyalta.

Fővárosi Lakásügynökség - cselekvési terv

 

A dokumentumokban a Lakásügynökség kereteinek elvi, koncepciószintű leírásán túl a bevezetéséhez szükséges konkrét lépések meghatározásával foglalkozunk. A cselekvési tervet megalapozó féléves munka során egy hazai és nemzetközi Lakásügynökségekkel foglalkozó szereplőket tömörítő konzorciumban nemzetközi tapasztalatcserével, a lakásügynökség keresleti és kínálati oldalát felmérő kutatással, valamint a jelenlegi fővárosi lakhatási helyzet és önkormányzati lakásgazdálkodás elemzésével alapoztuk meg a cselekvési terv elkészítését, amely a Lakásügynökség pénzügyi modelljét, szolgáltatási elemeit, valamint a bevezetéshez szükséges lépéseket mutatja be. 

Javaslatunk lényege, hogy a Főváros Lakásügynöksége az ITS-ben javasolt ütemezés szerint 2022-ben induljon el úgy, hogy a hivatal egyik szervezeti egysége (javasolhatóan a lakásgazdálkodásért jelenleg is felelős Szociálpolitikai Főosztály) kapja meg feladatként a Lakásügynökség kialakításának koordinációját, miközben a lakásügynökségi funkciók egy részét is ellátja. A koordinációs szervezeti egység egy hároméves átmeneti időszakban az önkormányzaton belüli összehangolja ezeket a funkciókat, amelyeket folyamatos monitoring és értékelés mentén továbbfejleszt, majd három év elteltével (az átmeneti időszak végén) átadja ezt a funkciócsomagot a főváros önálló szervezeteként is megalakuló Lakásügynökségének. 

Alább a Lakásügynökség cselekvési terv javaslatát, a hozzájuk tartozó háttéranyagokat és a külföldi partnerek angol nyelvű beszámolóit olvashatják:

Phase I of the Budapest Housing Concept, which sets out the housing objectives of the Budapest Integrated Urban Development Strategy, was completed in February 2021. The concept focuses on the housing agency model to expand affordable housing options and on limited ownership housing solutions. Phase II of the work is now focused on preparing its implementation. 

Three Hungarian partners, From Streets to Homes! Association the Metropolitan Research Institute (“MRI”; in Hungarian: Városkutatás Kft.), and staff of the Mayor’s Office as part of an international consortium funded by European Social Catalyst Fund (ESCF) elaborated an action plan to launch the Housing Agency of the City of Budapest. The proposals have not yet been discussed by the Municipal Assembly of Budapest.

In addition to defining the framework of the housing agency in principle and at the conceptual level, the overall action plan will identify the concrete practical steps needed to implement it. A consortium of national and international housing agency actors was involved in the six-month effort of preparing the Action Plan. This involved the international exchange of experience, research on the supply and demand side of the housing agency, and an analysis of both the current housing situation in the capital and the municipal housing management policy of the Municipality of Budapest. The Action Plan itself presents the financial model and the service elements of the Housing Agency, along with the steps of implementation.   

The essence of our proposal is that the Housing Agency of the Municipality of Budapest should be launched in 2022, according to the timetable proposed in the Integrated Urban Development Strategy, so that a single unit within the current office and its organisations would be given the task of all the functions identified in this document that are necessary for the operation of the Housing Agency, to develop them in a three-year transitional period, and then transfer this set of functions to the Housing Agency, which would be established as a distinct independent organisation.  

Please find the related documents here: